Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tengerre magyar!

Hát ebbe mindenki belefut. Ha kishazánkfia-lánya kikeveredik külföldre, -még ha csak ide a közeli Horvátországba is, ahol annyi élet van a tengerben, mint öreganyám fúrtkútjában-, és beül egy étterembe, akkor tuti beválasztja a „fruttidimárét”. Az esetek 50%-ban nem is szereti, de berendeli, mert ha már eljött idáig, akkor csak megkóstolja, már csak jár neki ennyi, nem? Meg hát mit mesél majd otthon, a nagy családi élménybeszámolón, hogy hamburgerezett ??? Normáááális?

Szóval beválasztja a tengeriherkentyűs tésztát, vagy pizzát. A bátrabbak „fispláttét” rendelnek nagy büszkén, hogy milyen kemények, aztán mikor kihozzák a sok élient a tálcán, akkor a szomszéd asztalt kezdik el lesni, hogy hátha kiderül, hogy melyik részét lehet, vagy érdemes megenni, pláne milyen evőeszközzel…

Aztán persze nem eszi meg, vagy megeszi, de nem ízlik neki. Ilyen gumis, meg halízű (!!!), meg vizes. Hát nem egy pörkölt, vagy egy csülök pékné módra az biztos, de még csak nem is Jókai bableves.

„Jóhát mindegy…” gondolja, legalább megpróbálta. Aztán, ha jövőre visszajön, akkor újra megpróbálja, mert az idő megszépíti majd a gumiállagot, éshátlehethogy nem jó helyen ették, lehet, hogy rosszul volt elkészítve. Aztán persze majd megint nem ízlik, de majd talán jövőre…, vagy legközelebb.

Ez az egész múszájtengeriélölénytennemkülföldön problémakör szerintem onnan gyökerezik, hogy kishazánk itt maradt a „NAGY DARABOLÁS”-kor (nem akarok törizni de annyit, hogy Trianon) tenger nélkül. Itt maradtunk, és hogy a témán belül maradjak néztünk, mint hal a szatyorban.

Ez a tengerhiány olyan mélyen beágyazódott a tudatalattinkba, hogy itthon a hétköznapok nyüzsgése nem engedi felszínre törni, de ahogy kimegyünk és pofán csap a tengeri szél, egyszerűen kitör belőlünk, és vízi állatot kell ennünk. Ennyi. Viszont a mi, erősen fűszeres, sok hozzávalóval dolgozó magyaros konyhánk, és az ehhez szokott ízlelőbimbónk elsőre nem érti, mit akarunk. Elég sivárnak, íztelennek, vizesnek tűnhet a fruttidimáre. Persze én most arról beszélek, ha tényleg vmi inkább gyártósornak beillő, futószalagon előállított, ipari módon ételeket magából kiontó, turistacsalogató étterembe tértünk be. Számtalanszor futottam már bele én is a vizes fűrészporízű halba, vagy biciklibelső állagú rákba, vagy tintahalba. Pedig…

Pedig, ha jól készítik el, nem sütik-főzik túl, vagy alul, nem tocsog a saját levében, vagy olívában, és megfelelő minőségűek az alapanyagok, akkor a legjobb lehet.

Ha még nem ettünk ilyet, vagy van negatív tapasztalat, akkor a lényeg a fokozatosság. Pl. ne válasszunk egy farkashalat roston egy olyan étteremben, ahol nem ülnek helyiek (a helyiek mindig tudják, hogy hol főznek igazán jól), mert akkor tulajdonképpen egy a tenger vizéhez hasonló állagú és ízű ételnek nevezett valamit fogunk kapni, viszonylag borsos áron, pedig tengervizet már nyeltünk tök ingyen, amikor két helyi alkoholos ital elfogyasztása után megmutattuk a gyereknek, hogy hogyan kell kézen állni víz alatt.

Kezdjük garnélával, mert ha jól van elkészítve, akkor bele fogunk szeretni, első ízlelésre. Azt szokták mondani annak, aki még nem evett, hogy rábeszéljék:

„Nyugi, olyan íze van, mint a csirkének”.

Ezt a marhaságot! Má’mé’ lenne olyan íze, mint a csirkének. A csirkének van csirke íze, a garnélánek garnéla íze van. Ennyi erővel nyugodtan egyél almát, körte íze van.

Na, akkor vegyünk 25 dkg fagyasztott, tisztított garnélát (persze, aki tud frisset, az a tuti, de a fagyasztott termék zacskó hátulján, az összetevőket kötelező elolvasni, vagy intelemként az előző bejegyzést). Szobahőmérsékleten hagyd kiengedni, de ha sietsz, akkor dobd bele egy tál hideg vízbe. Miután felolvadt, csepegtesd le, majd papírtörlővel itasd fel róla a vizet.

Pucolj meg 4 gerezd fokhagymát és aprítsd fel egészen kicsire (figy, ne reszeld, ne préseld, aprítsd fel késsel)

Tegyél egy serpenyőt a tűzhelyre, alágyújtasz  kb ¾ póveren, és beledobsz 5-6 dkg márkázott vajat (nem margarint, Te! Az egy zsírkocka!), és 1 evőkanál olívát, mert így nem ég oda a vaj. Ha már serceg, akkor bele a fokhagyma 2 perc alatt kicsit megpárolod (meg ne égjen!), majd mehet rá a garnéla. Most kell egy kis frissen őrölt fekete bors (mondjuk 4 nagytekerés, vagy 0,5 kk sima zacskós is ok), majd frissen őrölt tengeri só (ez is mondjuk 4 nagytekerés az őrlővel, vagy 1 kk normál só, ha gyengén vagy felszerelve, mint a dévómatiz), 1-2 percig süsd mindkét oldalát, majd most jön egy kis tutiság.

5 cl whisky-t kellene bedobnod a szervezetbe, már csak a tengerészfíling miatt is (jójó tudom rum) és 3-4 cl-t kellene a garnélára is borítani, de nem vmi tescógazdaságos gagyit, hanem normálisssat. Ha nem van otthon, akkor konyak is jó, csak ahogy már többször is kértem, felejtsd már el a napóleont…

Forgasd át az alkoholban, ez újabb max 1-2 perc, és tegyél rá 1 marék friss, apróra vágott lestyánt, ha nincs akkor petrezselymet. (ha nincs friss, akkor egy csapott ek) keverd össze, és boríts rá 3 dl tejszínt (20%-os legyen), kevergesd, és várd meg, míg a tejszín besűrűsödik. Vedd le a tűzről, és így amíg még kicsit rotyog, törj fel egy tojást (a fehérjére nincs szükség), a sárgáját dobd a rákra és alaposan keverd bele. Az a maradék hőn szépen bele fog dolgozódni a cuccba.

Főzz meg al dente módon egy zacskó spagettit (teljesjkiőrlésű tönkölybúzát szoktam, de durum is jó). Tálalhatsz ennyi. Tetejére a maradék lestyán, vagy bazsalikom mehet.

Tálalás, befalás, megszeretés, büszkeség… elmerengés…. tengeri fuvallat…látomás…hajóskapitány vagy :)

2 Tovább

Fából vaskarika surimiből

Gondoltam, hogy feldobom ezt a nyárvégi napot egy kis halas, vagy rákos étellel. Kivételesen nem a megszokott és jól bevált helyre mentem alapanyagot beszerezni, hanem idő hiányában elvonszoltam magam a madaras teszkóba. A gyereket élő pajzsként toltam magam előtt, a szememet becsuktam, nehogy elragadjon a vadkapitalisták polcvég reklámja és megvegyek valamiből 3-at azért, hogy a 4. ingyen legyen, miközben az első háromra sincs szükségem…

Szóval az irányt egyenesen a fagyasztópultok felé vettem. Rák beszerzés céljából.A tárget egy-két adag garnéla megvétele lett volna, de első körben, hogy stílszerű legyek, lefagytam a kínálattól. Volt királyrák, homár, koktélrák (frappáns  névválasztás, mert elsőre a név hallatán egy pohár margarita koktél jut eszembe, és nem a rákkoktél, ami ugye azért koktél, mert egy vak hentes egy q.va nagy bárddal találomra darabolja, és egy nagy bödönbe borítva, vegyes”koktél” kerül a zacskóba), tintahalkarika, fekete kagyló, vegyes kagyló, rákolló, panírozott rákolló, stb. Úgy tűnt, mintha a világ tengeri élőlényeinek ehető részét maradéktalanul fel tudnák kínálni, ráadásul, mindezt nagyjából egy kőkemény hungárián ezresért, amitől valljuk meg halkan, nem vágja hanyatt magát egyetlen tengeri medve sem, ha bekínáljuk a fogásért cserébe.

Ekkor kezdett gyanússá válni a dolog. Igen?!, 1000-ért rákolló? Panírozva? Nekem ezt ne. Kikaptam egy dobozzal és elolvastam az összetevőket, arra gondoltam ugyanis, hogy esetleg a túlnyomó része víz, és ahogy ezt a 70%-os összesküvés elméletben kiveséztük, a vízért fizetek a jómagyarforinttal. De nem.

Már a doboz is érdekes. Átlátszó, tehát nem zsákbamacska, vagy zsákbarák, hanem tök látod, hogy mi van benne. Akkor hol itt a varázslat gyerekek? Aztán ahogy tüzetesen megnéztem, látom, hogy tök egyforma, duci (túl duci) hógolyóforma rákollók ezek bepanírozva.

Mondom: Nemá, tök rendes az öreg norvég halász. (Akinek ugyan nem száraz a keze, mert neutrogénával kenegeti). Kiválogatja nekem az egyforma rákollójú rákokat, hogy örüljek egy rugóért (1000)? Ezt nem hiszem el. Hát nem is. Mer’ugye azt senki nem hiszi el, hogy a tengerben dagadt ollóra duzzadt rákocskák ténferegnek, szóval csak ollóra híznak, mert az ehető, hogy örüljünk, ha kifogjuk őket. Nem, ilyenek nem élnek. Illetve egy van, a Spongyabob című mesében: Rákuram. Na, ő ilyen…

Az összetételből kiderül, hogy az egész egy surimi nevű, halneveledékben élő, tömegesen tenyésztett halból van, aminek alapból semmi íze, ezért ledarálják, hozzáadnak egy kis rák „aromát” (!), pépessé teszik, jófajta guárgumival meg xantánnal, aztán szépen kis sablonokba öntik, mint az ovis a pampuskát. Aztán végül kiszárítják, és egy „kishelyre”, hetyke, steril rákollót dugnak a végébe, aztán egyed. Gyorsan visszadobtam.

Előkaptam a tintahalkarikát. Ez a tuti, Fogják a tintahalat, megtisztítják, aztán felkarikázzák, ennyi, egyszerű, gyors. Ezt nem érdemes hamisítani. Aztán látom, hogy tök egyforma méretű. Akkor most vagy minden tintahalból egy sablon segítségével 1, max 2 karikát vágnak ki és a többi megy a kutyáknak, vagy? Ez túl prémium lenne. Jöjjenek az összetevők. És ez is surimi! Ezt is visszaküldtem.

 

Gondoltam, akkor a királyrák lesz az igazi. Forma: rendben, szín: okés, gyorsan megfordítottam, és ….NEM HISZEM EL. Ez is surimi, ételfestékkel. Kész. Ott darálja az öreg a surimit, aztán formáz, aromásít (ki van készítve előre az összes aroma, és mikor milyen kedve van, aszongya, hogy: Ma tintahalat fogtam. Nem inkább homárt!) És ez az egész folyamat, így mindenestől olcsóbb, kifizetődőbb, mint fogni egy igazi, eredeti rákot. Kemény. Elég nagy gáz van asszem… Olyan ez, mintha a Szerengeti nemzeti parkban elfogyna az oroszlán, és antilopból darálnának egyet, aztán kitennék, hogy nesze. Nézzed.

Aztán egy fél óra múlva, az egész hűtőpultot áttúrva 1599-ért találtam végre 40 dkg igazi garnélából lévő garnélát. Hamarosan, ha kihevertem a sokkot, akkor összedobok belőle egy pompás kis pásztát.

 Egy kis filmmel illusztrálva, öreg halász nélkül:

19 Tovább

nemnagykunszt

blogavatar

Ez egy olyan "gasztroblog", ahol elmondom, hogy főzni mindenki tud, azaz nemnagykunszt

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek