Gondoltam, hogy feldobom ezt a nyárvégi napot egy kis halas, vagy rákos étellel. Kivételesen nem a megszokott és jól bevált helyre mentem alapanyagot beszerezni, hanem idő hiányában elvonszoltam magam a madaras teszkóba. A gyereket élő pajzsként toltam magam előtt, a szememet becsuktam, nehogy elragadjon a vadkapitalisták polcvég reklámja és megvegyek valamiből 3-at azért, hogy a 4. ingyen legyen, miközben az első háromra sincs szükségem…

Szóval az irányt egyenesen a fagyasztópultok felé vettem. Rák beszerzés céljából.A tárget egy-két adag garnéla megvétele lett volna, de első körben, hogy stílszerű legyek, lefagytam a kínálattól. Volt királyrák, homár, koktélrák (frappáns  névválasztás, mert elsőre a név hallatán egy pohár margarita koktél jut eszembe, és nem a rákkoktél, ami ugye azért koktél, mert egy vak hentes egy q.va nagy bárddal találomra darabolja, és egy nagy bödönbe borítva, vegyes”koktél” kerül a zacskóba), tintahalkarika, fekete kagyló, vegyes kagyló, rákolló, panírozott rákolló, stb. Úgy tűnt, mintha a világ tengeri élőlényeinek ehető részét maradéktalanul fel tudnák kínálni, ráadásul, mindezt nagyjából egy kőkemény hungárián ezresért, amitől valljuk meg halkan, nem vágja hanyatt magát egyetlen tengeri medve sem, ha bekínáljuk a fogásért cserébe.

Ekkor kezdett gyanússá válni a dolog. Igen?!, 1000-ért rákolló? Panírozva? Nekem ezt ne. Kikaptam egy dobozzal és elolvastam az összetevőket, arra gondoltam ugyanis, hogy esetleg a túlnyomó része víz, és ahogy ezt a 70%-os összesküvés elméletben kiveséztük, a vízért fizetek a jómagyarforinttal. De nem.

Már a doboz is érdekes. Átlátszó, tehát nem zsákbamacska, vagy zsákbarák, hanem tök látod, hogy mi van benne. Akkor hol itt a varázslat gyerekek? Aztán ahogy tüzetesen megnéztem, látom, hogy tök egyforma, duci (túl duci) hógolyóforma rákollók ezek bepanírozva.

Mondom: Nemá, tök rendes az öreg norvég halász. (Akinek ugyan nem száraz a keze, mert neutrogénával kenegeti). Kiválogatja nekem az egyforma rákollójú rákokat, hogy örüljek egy rugóért (1000)? Ezt nem hiszem el. Hát nem is. Mer’ugye azt senki nem hiszi el, hogy a tengerben dagadt ollóra duzzadt rákocskák ténferegnek, szóval csak ollóra híznak, mert az ehető, hogy örüljünk, ha kifogjuk őket. Nem, ilyenek nem élnek. Illetve egy van, a Spongyabob című mesében: Rákuram. Na, ő ilyen…

Az összetételből kiderül, hogy az egész egy surimi nevű, halneveledékben élő, tömegesen tenyésztett halból van, aminek alapból semmi íze, ezért ledarálják, hozzáadnak egy kis rák „aromát” (!), pépessé teszik, jófajta guárgumival meg xantánnal, aztán szépen kis sablonokba öntik, mint az ovis a pampuskát. Aztán végül kiszárítják, és egy „kishelyre”, hetyke, steril rákollót dugnak a végébe, aztán egyed. Gyorsan visszadobtam.

Előkaptam a tintahalkarikát. Ez a tuti, Fogják a tintahalat, megtisztítják, aztán felkarikázzák, ennyi, egyszerű, gyors. Ezt nem érdemes hamisítani. Aztán látom, hogy tök egyforma méretű. Akkor most vagy minden tintahalból egy sablon segítségével 1, max 2 karikát vágnak ki és a többi megy a kutyáknak, vagy? Ez túl prémium lenne. Jöjjenek az összetevők. És ez is surimi! Ezt is visszaküldtem.

 

Gondoltam, akkor a királyrák lesz az igazi. Forma: rendben, szín: okés, gyorsan megfordítottam, és ….NEM HISZEM EL. Ez is surimi, ételfestékkel. Kész. Ott darálja az öreg a surimit, aztán formáz, aromásít (ki van készítve előre az összes aroma, és mikor milyen kedve van, aszongya, hogy: Ma tintahalat fogtam. Nem inkább homárt!) És ez az egész folyamat, így mindenestől olcsóbb, kifizetődőbb, mint fogni egy igazi, eredeti rákot. Kemény. Elég nagy gáz van asszem… Olyan ez, mintha a Szerengeti nemzeti parkban elfogyna az oroszlán, és antilopból darálnának egyet, aztán kitennék, hogy nesze. Nézzed.

Aztán egy fél óra múlva, az egész hűtőpultot áttúrva 1599-ért találtam végre 40 dkg igazi garnélából lévő garnélát. Hamarosan, ha kihevertem a sokkot, akkor összedobok belőle egy pompás kis pásztát.

 Egy kis filmmel illusztrálva, öreg halász nélkül: