Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Végre kiderült, hogy ki tojja a húsvéti tojást

 

Tétel:

A kacsa az igazi húsvéti nyúl.

Bizonyítás: A hármas kapcsolódási ponton alapuló, híres Pavella kacsametriai modellel.

A tengerek, óceánok visszahúzódásával kb. 30 millió évvel ezelőtt a kacsák, illetve a kacsaszerű őskacsák a vízi életmódról kénytelenek voltak igazodni a szárazföldi életformához. Az eddig zömmel kisebb halakból, vízi élőlényekből, algákból álló étrendjük átalakult, és egyre többször fogyasztották a szárazföldi bogyós terméseket, gyümölcsöket, hiszen az életük egyre nagyobb hányadát élték a szárazföldön. A gyümölcsök fogyasztásakor rájöttek, hogy a földre leesett, túlérett példányok sokkal édesebbek a még a bokrokon, fákon lévő társaiknál. A kacsapopulációt ért lélektani traumák, olyan szintű pszichoszomatikus tünet együttes (a Szigeten, akit érint, érdekel, a Tünet együttes az alteremopszicho sátorban lép majd fel) végzetes egyvelegét alakították ki a kacsákban (állandó költözés, „v” alakban repülés, vadászszezon, stb.), amelyek csak úgy voltak átvészelhetők, ha a lepotyogott gyümölcsöket folyamatosan fogyasztották, és kihasználták az erjedés másodlagos, kedélyjavító funkcióját is.

Szóval a kacsák lerészegedtek… és részegesek még most is.     

Innen meg már csak egy egész kis lépés összerakni, hogy ismerünk-e olyan kacsa receptet (a zsíron, töpörtyűn kívül), amiben nincs alkohol?! Nem. Vagy ha igen, akkor az nem számít.

Ha az alkoholt összekapcsolom a húsvéttal, ezt ugye nem nehéz, akkor megvan a kacsák első kapcsolódási pontja.

Ha megkérdezem, hogy melyik állat tojik tojást, akkor ugye nem a nyúl?! (A nyúl nem tojik tojást csak ha nagggyon erőlteti, de mé’ erőltetné, mikor a kacsának simán megy)... hanem a kacsa, itt a második pont.

…és ha a húsvéti vízzel locsolásra gondolunk, akkor a víz, mint elem (Nem, nem, nem a ceruza) a nyúlhoz mennyire kapcsolható (kivéve a duracellnyuszi)? Semennyire. Na, de a kacsához! Há’ hogynemár.

Na, ez volt a hármas kapcsolódás.

A fentiek miatt nem hiányozhat a húsvéti menüből egy kis kacsa (aki egy este nem ment haza, hehe, még nem fogyasztottam esküszöm). Nem kell megijedni, nagyon egyszerű lesz - hogy ne essek ki a húsvéti szerepemből, mint egy vödör víz.

Először is, szükség lesz 1 db kacsamellfilére, fontos, hogy a bőrével együtt. Két személyre készítjük, de bőven elég egy mell 2 embernek is. Ráadásul, mivel nem 5 ft-ba kerül, ha mégis sikerülne elszúrni, ami szinte lehetetlen, akkor azért erre az 1 db-ra nem megy rá a teljes havi étkezési utalványod.

Először is pukkants ki egy üveg fehérbort. Most mondanám, hogy a húsvét kedvéért, de akik olvassák az írásaimat, tudják, hogy nem azért. A kacsamellet mosd meg, majd egy éles, hegyes késsel döfd át többször is több helyen. Fogj 2 gerezd fokhagymát, pucold meg, majd vágd fel kb. 2-3 mm-es csíkokra, ezeket dugdosd be a kilyuggatott kacsamellbe. Tépj le a gárdenből 1 nagyobb szál rozmaringot. Vegyél elő egy kis tepsit, vagy egy kis jénait, tedd bele a rozmaringot, tedd rá a kacsát, és önts rá 3 dl száraz, fehérbort. DE valami normálisssat! Nem, az asztali fehérbor, az nem az.

Ha megvan, akkor ne sózd meg, és tedd félre 1 órára. A borból persze magadnak is önts, igyál arra, amit a kacsák már régen megtanultak: Ha rövid a szárnyad, akkor toldd meg egy hosszú lépéssel.(esetleg fröccsel)

Na, mielőtt a maradék bor elfogyna, önts 2 dl-t egy kis lábosba, dobj hozzá 1,5 ek barnacukrot, 0,5 kk fahéjat, 0,5 kk gyömbért, és lassú tűzön, kevergetve forrald fel. Forrás után főzd még 10 percig, de csak gyöngyözzön! Tedd félre hűlni. Ez után hívd segítségül az elcsépelt belvárosi orvos-jogász polgármestert egy kis lapzselatinért. (Akinek nem ment át: ez dr. Ötker akart lenni, de jó bármilyen lapzselatin). A lapzselatin zacskóján rajta van, hogy mennyi folyadékhoz mennyire van szükséged, illetve, hogy hogyan adagold. Ahány gyártó, annyi utasítás, de nem bonyi, úgyhhogy ezt oldd meg, lécci, önállóan. A szükséges mennyiségű zselatint add hozzá a borhoz, keverd el, várd meg, amíg feloldódik (olvasd el a zacskón lévő utasítást rendesen, mert némelyiknél meg kell várni, míg kihűl, de nehogy elcseszd, mert összesen ennyit bíztam rád). Ha feloldódott, akkor öntsd ki két dekoratív kicsi szószos tálba, vagy valamibe, amit nem szégyellsz majd a csajod elé rakni. Tedd a hűtőbe, hogy megdermedjen.

Elkészítjük a köretet. A köret egy fantasztikus, formabontó alku lesz. Az alku nem más, mint egy gyümölcs és egy zöldség alkuja az együttlétről. Alma és Krumpli

(Alku, Jajdenagymarketingesvagyoklennék,jómi?, nem…). Igaziból a történethez hozzátartozik, hogy az alma szülei túl konzervatívok voltak (Az alma apukája például annyira konzervatív volt, hogy kizárólag az ananász, vagy barack konzervet tudott volna elképzelni a lánya mellé) és nem támogatták ezt a kapcsolatot, mert nem a saját fajtájukból választottak maguknak párt, de ők szembe mentek a tradíciókkal, és összejöttek. Szóval kell 2 alma és 2 krumpli. Mosd meg mindkettőt, de ne hámozd meg. Karikázd fel őket, minden részükre szükség van. Tedd félre.

Jöhet a kacsa. Kapj elő egy nagy serpenyőt, nem kell bele zsiradék. Vedd ki a kacsamell alól a rozmaringot, ezt dobd a serpenyőbe. A kacsát minden oldalán sózd meg, majd ha forró a serpenyő (a főzőlap ne menjen fullon, csak kb ¾-ed poweren… kaptok egy kis angolt is mi? jajdemultikulti), akkor tedd bele a mellett, először bőrével lefelé 10 percre. A kacsa alól a kisült zsírt öntsd át egy másik serpenyőbe, a kacsát fordítsd meg, és most bőrével felfelé is süsd még 4 percig. Közben a másik serpenyő alatt is kapcsold be a főzőlapot ¾-ed powerre, és tedd bele a forró zsírba a felkarikázott krumplit, mindkét oldalát süsd meg. Ha nincs két serpenyőd, mert alulfelszerelt a konyhád… hogy lehet vmit alulfelszerelni? Jó, mondjuk a kipufogót a kocsimra lehet, de még mit? Ez marhaság, kérem, ez olyan, mint a fent leszögezni… Mondjuk, a zsindelyt azt lehet a tetőre. Na, mindegy, akkor van ilyen… aszittem  nincs…

Szóval, ha nincs két serpenyőd, akkor a köretet a kacsa megsütése után is csinálhatod, csak akkor a kacsa kihűl és melegítésre szorul majd. Ha kész, akkor a kacsát tedd félre. A megsült krumplit szedd ki, sózd meg, majd jöhetnek az almakarikák. Ezeket is tedd bele a zsírba, a tetejüket szórd meg egy csipet fahéjjal és barnacukorral is. Mindkét oldalukat süsd meg, és szedd ki.

Na, tálalhatsz. Először szeleteld fel vékonyan, átlósan a kacsamellet. Szépen helyez belőlük 3-4 szeletet a tányérokra. Úgy, ügyes. Aztán jöhet az alku. Almával kezdd. Keresd meg az almák alját. Kezd ezzel a karikával. Ez lesz a köretműalkotás talapzata. Tedd a tányérra, majd az almára jöhet egy karika krumpli, aztán megint alma, és így tovább. A végén is almával fejezd be, mert ahol a szára van, az lesz a köretműalkotás kalapja. Hűtőből jöhet a borzselé is. Mentával és felcsíkozott citromhéjjal díszítheted.

Kész a mestermű. Ennyi volt. Na, milyen? Ez kérlek szépen mestermű lett. Rozéra sült kacsamellet csináltunk borzselével, alma és burgonya rolóval, vagy redőnnyel, vagy mivel. Még jó, hogy ez most derült ki, mert ha az elején mondom, akkor összecsinálod magad, pedig tök egyszerű volt nem? De. Hívjuk csak részeges kacsának, ahogy az elején is, sztem ez ilyen megnyugtató… na, javul is  a kedélyem meglehetősssen.

 

0 Tovább

Kacsamáj terrine MZ/X időkibővítőjével

„-Öcsi, Öcsi! Hallasz?! Aladár fiam, szíjazd le a Blökit, mert elmegy a térerő!

-Szíjazod ám az klottgatyádat!-vakkant Blöki.

-Apa, most már beszélhetsz! Igyekezz, anya mindjárt hazaér!

-Kapcsford! Itt vagyok rokon! Mi van már megint? Éppen virtuális sétát tettem, jót tesz a virtuális friss levegő! - liheg virtuálisan Köbüki.

-Öcsi, na végre! Öcsi, bajban vagyok! Paula kicsinál, amióta véletlenül elfogyasztott egy marékkal az  tudat-ki-betágító kapszulából mert azt hitte, hogy a múltkori fogyi-bogyi tablettát találta meg, amit tőled kaptam. Azt mondja, annyira megtalálta önmagát, hogy engem már nem talál. Arról beszél minden nap, hogy itt el van nyomva, hogy Én elnyomom. Én? Már alig vagyok 50 kg, mivel nyomnál el. Ha klónoznám magam sem tudnék neki megfelelni. Már főznöm is nekem kell. Küldjél valami időkitágító-kibővítő gépet, mert meghülyülök.

- Érdekes… főzés. Olvastam, hogy ez valami gusztustalan rituálé nálatok az étkezések előtt. Nem értem mért nem kaptok be valami tápláló vitamintablettát. Na, mindegy. A klónozásról jut eszembe, én magam helyett magamat küldöm el dolgozni. Ne küldjek inkább neked magadból egy párat? – javasolja MZ/X

- Ne, isten ments! Maradjunk az időkibővítőnél, ha lehet!

- Jó, akkor küldök egy időkibővítő kézi-készüléket fénypostával.

- Aladár fiam, valamit elfelejtettem! OOHH, ….assza meg. Az ablak….”

Remélem, mindenkinek megvan Köbüki, azaz MZ/X. Akinek nincs, az keressen rá a guglin. Akkor most készítünk egy terrine-t. Persze nem igazi lesz, mert akkor már tegnap elő kellett volna kezdeni előkészíteni, és azért ennyire nem jó az időgépünk. Biztos azért mert csak egy utángyártott verzió…

Olyan hamis kacsamáj terrine készítünk, ami mindennel együtt 1,5-2 óra alatt elkészül. Sokan nem mernek belevágni, mert macerás, időigényes. Most akkor megpucoltad-e rendesen a hártyától a májat, meg rendesen kizsigerelted-e (azt hiszem összekeveredtem gyerekek, ez most a konyha, vagy a proszektúra)? És egyébként is 100, vagy 160 fokon kell gőzben sütni (ja, hogyne, ezt a gőzös váltogatós okosságot magamon szoktam alkalmazni wellness hétvégén), és akkor most 30 percig, vagy 1,5 óráig? Nekem nincs terrine sütőm, miben tegyem oda, mivel préseljem, vagy akkor most mi legyen? Ja, és persze tegnap pácold be, és holnapig hűtsd. Ezt nekem ne. 2 napig nem készül semmilyen étel. Legalábbis itt, nálam nem. Én ma akarom megenni. Az én időkibővítőmmel télleg csak 1,5-2 óra, de a pácolással együtt. Ez a variáció tuti mindenkinek sikerül, aztán ha kihűlt, akkor lehet vele vakítani. Szükség van 40-50 dkg kacsamájra. Ahogy a kacsamáj pástétomnál itt is megjegyzem, hogy hamis kacsamáj terrine kezdőknek, „véknyabb” pénztárcával előállítható pulykamájból is. Mivel egy egész kicsit tényleg meg kell tisztítani, ezért gyengébb idegzetűek (mondjuk, akik a Dr. Háúz alatt szédülnek), kapjanak be 0,5 dl konyakot, de az üveget el se rakják, mert naggyon kelleni fog még. Napoleon csak a csatatéren volt sokcsillagos tábornok, konyakban nem az igazi. Normálissssat szerezzé’ be. Nekem megint van egy 5 csillagos, Tavrija márkájú ukrajnai remekem. Lehet irigykedni, esetleg rendeléseket leadni az alábbi címen: Bp 1810… a borítékra írjátok rá: „Kéne a konyakod, te agyagedény…”

Szóval bedobod a konyakot a szervezetbe, pusztán a fertőtlenítés miatt, nem azért mert ízlik, aztán fogod a kacsamájat és a feltűnő, esetlegesen rajta maradt hártyát és ereket eltávolítod, majd felszeleteled 0,5 cm-es vékony szeletekre. Megmosod őket, majd beledobálod egy kisebb keverőtálba, ráborítasz 0,5 dl konyakot és 1 dl tejet. Elkevered, 1 órát pihenteted. (nem, NEM az órád pihenteted…). Kenyérpirítóban alaposan kiszárítasz és megpirítasz 2 szelet tönkölybúza kenyeret, majd lereszeled a kislyukún és ezt is félreteszed (megrögzött fehér lisztesek, hagyják a fenébe, helyettesítsék kb 3 ek zsemlemorzsával). A kamrából előkapsz 5-6 szem datolyát (ha nincs, akkor nagy szemű mazsolát, vagy aszalt barackot), kimagozod, felkockázod 1-2 cm-es darabokra, majd 3 újhagymának a zöld szárát is felaprítod, elkevered a datolyával és félreteszed. Közben felaprítasz 1 fej vöröshagymát. Egy lábosba, akkorába, amibe majd a máj is belefér, beledobsz 5 dkg magas zsírtartalmú vajat (nem margarint), öntesz alá 1 ek olívaolajat, és ezen a hagymát üvegesre párolod. Ha megvan, akkor fogsz 1 db mandarint, meghámozod, és a héját úgy ahogy van, rádobod a hagymára, aztán belekockázod a mandarint is, teszel bele 1 ek barnacukrot, és tovább párolod őket együtt kb 5 percig. A kacsamájról leöntöd a pácot, beleborítod a lábosba. Teszel bele 0,5 kk rozmaringot, 0,5 kk szerecsendiót, 1 kk kakukkfüvet (szabadon átvariálhatod), majd 0,5 dl konyakot, 1 tk sót. Elkevered, és fedő nélkül párolod 10 percig. Ha elkészült, akkor a májak felét kiteszed egy vágódeszkára és kb 2-3 cm-es darabokra vágod. Kihalászod a mandarin héját, és azt is felkockázod, félreteszed. A májak másik felét a lábosban lévő hagymás okossággal együtt az időkibővítő egyik felébe rakod (botmixer) és leturmixolod, majd kiborítod egy keverőtálba egy kicsit hűlni. Namost’. Most már jöhet minden a keverőtálba: a lereszelt kenyér, mandarinhéj, datolya, zöldhagyma, a felkockázott máj, aztán beleütsz 2 db tojást, és jó alaposan összegyúrod. Előkapod az időkibővítő másik felét a folpackot (Rózsika néninek köszönet az ötletért), legalább 3 téteget kiterítesz, és kiborítod rá a masszát. Tégla alakúra formázod. Úgy nézzen ki, mint egy vályogtégla, de télleg. Nyugi nem indulunk ilyen Kovácsmargit szobrászversenyen, nem fogjuk kiégetni sem. Ha megvagy, akkor alaposan csomagold be, most még javíthatsz a formán is. Tegyél fel egy akkora lábosban sima vizet forrni, amibe a tégla be fog férni úgy, hogy a víz ellepje. Ha a víz forr, akkor vedd lejjebb, hogy csak gyöngyözzön, majd tedd bele a csomagot. Úgy néz ki, mintha valami kolumbiai heroin csempészbanda tagja lennél. De nem. Lassú tűzön főzd 20 percig. Ha kész vedd ki, tedd ki hűlni. Ha teljesen kihűlt, akkor hidegvízbe mártott, éles késsel könnyen szeletelhető.

Igen, lehet okoskodni, hogy ez nem igazi terrine. Tényleg nem az, de annak látszó tárgy és elronthatatlan. Kezdőknek ideális. Chiabattával, gyümölccsel, konyakkal, fogyasztandó. A tányért díszítheted étcsokoládé forgáccsal is, ez ízben és színben is harmonizál a terrine-nel.

2 Tovább

Karácsonyi helpdeszk, csak Nektek.

Nem, a helpdeszk használatához nem kell eredeti nemnagykunszt-os regisztrációs szám, és nem fog megjelenni a képernyődön egy billgéccékéhez hasonló üzenet, hogy esetleg, netalántán, lehethogy áldozata lettél egy hamísításnak. Mindenkinek jár egy helpdeszk.  Aki mindent az utolsó pillanatra hagyott és éppen az összeomlás szélén áll, annak a fizika törvényeit meghazudtolva itt egy időgéppel felérő, időspóroló, igazi karácsonyi főfogás. Max. 5-10 perc előkészület még reggel, és kb. 2-2,5 óra magától megsülés.

A következőkre van szükség 6 főre számolva, persze a szokásos hozzávalókon kívül, mint olívaolaj meg só. 6 db kacsacomb 2 nagy egész alma, 2 nagy egész narancs, 3 szál rozmaring, 6 szem egész szegfűbors, 6 szem egész szegfűszeg, 4 egész fahéj, 1 üveg Sangria, vagy (végszükség esetén) 1 üveg édes vörösbor, tudod, 700 ft alatt semmi nem jó. A körethez 1 kg krumpli, 1 fej vöröshagyma, kell még minima tej és vaj. Ezek közül mind kapható szinte minden közértben, kivéve a kacsacombot. Ha nincs kacsacomb, akkor vegyél csirkecombot (egészet), azzal is elmegy. Igaz, csirkével olyan, mint reggel egy idegen csaj (pasi) mellet ébredni egy átmulatott éjszaka után: érdekes… de azért jobb, mint a semmi.

Még most reggel összerakjuk, mint a legóvárat. Fogj egy kacsasütőt, vagy jénai edényt, amibe a fentiek egyben beleférnek, ha nincs ilyen, akkor kivételesen jó egy mély, magas peremű tepsi is.

Nem kell hozzá zsiradék, mert a kacsa nem jár Anorbihoz és alapból van neki elég. A 3 szál rozmaringot fektesd a tepsi aljára. A kacsacombokat sózd minden oldalukon, de nem kell beleforgatni a sóba, csak enyhén sózd meg. Tedd őket a sütőbe (tepsibe), vágd 4 szeletbe az almákat és a narancsokat is, de héjastól! Az almacikkeket tuszkold be a kacsacombok közé. A narancscikkeket kézzel facsard rá a combokra és a facsarás után ezeket is tuszkold a combok közé. Nyisd ki a Sangriát, és önts rá annyit, hogy szinte teljesen ellepje. Na, most a maradék Sangriához nem kell utasítás, ugye? Fogyssszad el ügyesen, hosszú még a szentreggel. Fogd az összes egész fűszert és dobáld az a tetejére. Fedd le. Ha tepsid van, akkor alufóliával, és tedd félre. Hagggypáccolóóódjon.

Nem kell betenned hűtőbe, mert este úgyis elkészíted, és szobahőmérsékleten, ami ugye 20 fok körül van (ha rendesen fizetted a csekkeket, ha nem, akkor 10 fok), jobban pácolódik.

Visszafelé számolva, ha 6-kor akartok vacsorázni, akkor kb fél 4 körül kell újra elővenned. Addig van időd mindenre, és már csak a köret van hátra, ami rém egyszerű lesz.

Intézz el fél 4-ig mindent, és köszönd meg szépen J

Ha eljött az idő, betolhatod a sütőbe középre, 200 fokra. Ha kacsa, akkor én kb. 1,5 órát szoktam sütni, hogy rendesen átjárja, mint ilyenkor mindent a karácsony szelleme.  Huuúúúú.

Ha csirke, akkor kb. 50 perc. Miután letelt az idő, akkor a kacsasütő tetejét kapd le (tepsiről fóliát) és süsd addig, míg meg nem pirul. Ez további fél óra.

Már csak a köret van hátra, ami hagymás törtburgonya lesz. Fogd a vöröshagymát és kockázd fel apróra, fonnyaszd meg egy kis olívaolajon serpenyőben és tedd félre. Pucold meg az 1 kg burgonyát, és sós vízben főzd meg. Öntsd le róla a vizet, boríts bele 1 dl tejet, 1 nagy evőkanál vajat, az elkészült hagymát. Krumplinyomóval, vagy villával alaposan törd össze, sózd, borsozd ízlés szerint.

Várhatod a Jézuskát.

Persze, jó lenne hozzá párolt káposzta, viszont ott figyelni kell, meg kevergetni 1,5 órán keresztül. Esetleg előtte egy finom leves, de ez most vészhelyzetelhárításihadművelet volt, mert nem készültél rendesen. Még szerencse, hogy van ez a blog, nem?

0 Tovább

Konyakágyon párolt kacsamájpástétom ukrán titkosírással

Ha végeztél a fejben számolással, és összejött a szigetkör, akkor nekiállhatunk a kacsamájpástétomnak.

A recept legfontosabb hozzávalója a konyak. Ha bejött a sörös csülök, akkor a konyak felhasználásának módja miatt ezt is meg fogod szeretni.

Nekem családi összeköttetések miatt sikerült ötcsillagos (*****) ukrán konyakot szereznem. A hosszú évek alatt összegyűjtött képzettségem és tapasztalatom alapján, a konyak hátulján lévő cirill betűs szöveget fentről lefelé, balról jobbra haladva, a kezdőbetűket lóugrásszerűen összeolvasva, ( hogyörülne ennek Egri János ) az ukrán élelmiszeripar titkos utasítását kaphatjuk meg, mely a ti kedvetekért lefordítva a következőképpen néz ki:

 B . E . L . S . Ő . L . E . G  

Valljuk meg, ki az a hazánkfia, aki most, amikor ezek csapokat nyitnak ki meg zárnak be ötpercenként, szembe mer szegülni ezzel az utasítással. Én tuti nem.

 

Kb. másfél deci kell összesen, de ebből 2x3 centet, mintha valami influenza elleni adagolási utasítás lenne, kötelezően fogyassz el, mielőtt bármit csinálnál.

Ha az előző recepteket elolvastad, akkor lassan rutinos bevásárlóvá váltál, és megvannak a biztos beszerzési forrásaid. Kivételesen már a recept elején itinert adva felsorolnám azokat a legfontosabb összetevőket, amit nélkülözhetetlenek, és nem tudod helyettesíteni mással. Ilyen pl. a kacsmáj, ami nem olcsó dolog, viszont csak kb. 30-40 dkg-ra van szükséged. Fontos még a konyak, és ne gagyi gazdaságos legyen. Ha tegnapról, tegnapelőttről – attól függ, mikor olvastad ezt a blogot – a gasztro-gardenedben maradt rozmaring, akkor azt már nem kell venned. Viszont szerezz be egy bazsalikomot. Kell még fokhagyma és lilahagyma, koktélparadicsom, valamint kacsazsír, vagy a kacsa legjobb barátjának, a libának a zsírja is jó.

Ez az első olyan recept, ahol nyers hússal dolgozol, de ne ijedj meg a feladattól, hiszen az életében mindenki volt szűz. Csak túl leszel rajta valahogy.

A kacsamájat egy arra alkalmas edényben öblítsd át hideg vízben, aztán tedd félre.  Pucolj meg egy fej vöröshagymát, és írnám, hogy vágd kockára. De mivel a végén az egészet leturmixoljuk, ezért nonfiguratív alakzatokat is vághatsz, így karácsony előtt lehet hópihe, fenyőfa, hóember formájú is, ha nagyon ráérsz. Egy közepes lábosba tegyél 3-4 evőkanál kacsa (vagy liba) zsírt, és közepes lángon olvaszd fel. A kacsa- és libazsír szobahőmérsékleten közel szilárd halmazállapotú,…. Miután felolvadt, kapj elő egy mikróálló rugalmas műanyag edényt. Ha nem tudnád, ezek azok, amikben a szüleidtől hétvégente hazahordod a kaját, és anyukád folyamatosan azzal szekál (!), hogy vidd már vissza, de vhogy mindig elfelejted. Óriási készleteid lehetnek különböző helyeken.

Az edényt hideg vízben öblítsd el, és tedd félre. A felolvadt zsírt öntsd ebbe az edénybe, és tedd ki hűlni, hűtőbe, erkélyre, szabadba. Vigyázz a macskákra!!!

Ismét tegyél föl 4-5 evőkanál zsírt ugyanabban a lábosban, és olvaszd fel, mint Rózsi jég szívét (jééééégbőőőőől vagyooook, talán fel sem olvadooook, hát nyúúúújtsd két kezed, olvaszd fel jéééég szííííííívemeeeeeeet…hu…ezért bocs, nem én voltam, hanem a konyak..). A fölolvadt kacsazsírba szórd bele a felkockázott vöröshagymát és párold üvegesre.

Már megint egy hülyeség… Ez ugyanis nem azt jelenti, hogy szaladj le a sarki képkeretező-üvegező szakihoz, vágd gerincre, és egy jóképű vöröshagymát hőlégbefúvóval piríts rá a hasára.  Hogy egy újabb hasonlattal éljek, ez mindössze annyit jelent, párold olyan rideg-áttetsző halmazállapotúvá, mint amilyen a pasid szeme szokott lenni, amikor lementek miatta neked cipőt venni egy bevásárlóközpontba, és a nyolcadik próba után a „Na, tetszik?” kérdésedre azt mondja, hogy „aha, jó”. De te nem azt kérdezted, hogy JÓ-e, mert tudod, hogy JÓ, te csak örömet akartál neki szerezni, meg hogy együtt legyetek....... ( sicc ) Kár volt elhozni.

Na, ilyen legyen a hagyma. Ha megvan az áttetsző állag – ez közepes hőfokon, lefedve kb. 5-6 perc, közben néha keverd is meg-, akkor mehet bele a szintén felkockázott fokhagyma, 3 gerezd. Ez további 2-3 percig pirítsd, de vigyázz, ne égjen oda, mert keserű lesz.

Most kockázd fel kb 2 cm-es darabokra a kacsamájat, aztán bele a lábosba. Forgasd át a hagymával és 2-3 percig párold őket együtt. Ezt követően szüretelj le egy 5-6 cm-s rozmaringszárat, ( a kemény fás része nem kell, csak a levele ) aprítsd föl nagyon apróra, zutty bele. Majd a megmarad konyakra is szükséged van, ami, ugye, kb. 1 dl. Ez is zutty bele.

Kell bele még másfél-két evőkanál méz vagy barnacukor, nem púpozott, 1 kávéskanál só, egy csipet bors, és tulajdonképpen kész. Jól keverd össze. Fedő alatt párold 6-8 percig. Miután elkészült, húzd le a tűzről, és jöhet a kedvencem, csinos konyhai segítőm, Bot Mixer. Általában a botmixereknek magas, hőálló poharuk van. Nem tudok minden botmixer nevében nyilatkozni, de remélem, a tied is ilyen. Ha nem, akkor ehhez hasonló edényt kell keresned. Na, most kell a fej lilahagyma, amit vágj ketté, az egyik felére dekorációs céllal lesz szükséged, tedd félre. Már itt tartunk, dekorálsz! A másik felét vágd ketté, és helyezd a botmixer edényébe az egyik darabot (a kettévágott kettévágottat). Erre pakold rá az elkészült cucc felét. Botmixerrel zúzd össze őket olyan állagúra, amilyet szeretsz – lehet krémes, és lehet rusztikus is. Majd ugyanezt tedd meg a másik felével is. Azért csináljuk két adagban, mert hóttbiztos, hogy tanult kollégáink a botmixergyárban félliteres poharat adtak a botmixerhez, és ha az egészet egyszerre tennénk bele, akkor a kedves kis kacsa, és barátja, liba belsőségeinek a szélrózsa minden irányába szétszóródott repeszeit ütvefúróval takaríthatnánk le.

A leturmixolt masszát pakold rá kanállal – vagy arra alkalmas eszközzel – a már kihűlt, megalvadt, műanyag edényben lévő zsírra, aztán ezt végezd el a másik felével is. Erre az egész tortúrára azért volt szükség, mert ha most az egészet beteszed hűlni a hűtőbe, vagy a ki a szabadba, akkor pár óra múltán a kis műanyag készséget fejjel lefelé fordítva, kézzel rásegítve az egész kihuppan belőle, és szeletelhető lesz. ( ehhez teljesen ki kell hűlnie, ha nem jönne ki, akkor a szélénél kicsit körbevágva késsel rásegíthetsz )

Biztosan szembetűnt már, hogy a bazsalikomra és koktélparira, valamint a dekorációs célra félretett fél lilahagymára nem volt szükség. Ezek csak a késztermék élvezeti értékét javítják elfogyasztáskor. Dekoráld velük a tányér( oka)t és edd hozzá, mellé, rá. Jaj, várj! Nehogy nekem felkend valami Erzsébet-kenyérre! ( minden kedves Erzsébettől elnézést és utólag is boldog névnapot kívánok, nem nekik szólt ) Minden valamire való bevásárlóközpontban kapható elősütött baguette, ciabatta, ami öt perc alatt 200 fokos sütőben a sütő felső harmadában elkészíthető. Ha kibontottad, tedd rá egy tepsire, spricceld meg hideg vízzel, és a már előmelegített sütőbe told be. Látni fogod, amikor készen van. (megbarnul és ropogós lesz)

Közben a pástétom is kihűlt már. Minél inkább kihűl, annál  könnyebben lesz kezelhető. Volt már olyan, hogy nem tudtam kivárni ( általában ez van ) és fagyis kanállal adagoltam ki. Ha maradt konyakod, kortyold hozzá.

Fontos: ( most gurmék ne figyeljenek)

Ha nem kaptál kacsamájat, akkor halkan mondom, hogy vehetsz pulykamájat is..

Senkinek se szólj, nem fogják észrevenni, és így is finom lesz. Próbáltam,teljesen korrekt, kicsit más az ize, de finom.

Más: konyak helyett elhasználhatod hozzá a még szalagavatódra kapott és azóta a szekrény tetején pihenő, ősrégi tokaji aszúdat is, ezzel is finom

 

3 Tovább

My ( ejtsd: máj ) Hipotézis

Na végre eljutottam idáig, hogy lehet egy hipotézisem. Annak idején állandóan ezzel tömték a fejünket, hogy van egy hipotézisünk, és most cáfoljuk, meg bizonyítsuk, hogy valóban reális feltételezés-e.

Őrület, először kitalálunk vmi hülyeséget és gyűjtünk hozzá a hülyeséget alátámasztó információkat, meg önigazolunk. Nagyon ráértek velünk foglakozni... persze némelyik haszontartalma megkérdőjelezhetetlen, de nem ezek voltak többségben.

Na hát akkor ez sem fog kilógni a sorból:

Azt feltételezzük kedves gyerekek, hogy az ember futás és a főzésbeli képességei az agy ugyan azon spektrumában helyezkednek el, tehát magyarul aki tud futni, az tud főzni is. Futni ugye mindenki tud, a hipotézisből kiindulva akkor főzni is. Ráadásul mivel a mértékegységei nem összehasonlíthatóak, mert ugye mi a főzés mértékegysége az 1 lábas, ( mondjuk ez lehetne a futásé is ) vagy mi? Ezért mindegy, hogy milyen sebességgel tudsz futni, nem befolyásolja a főzésbeli képességeidet.

Ennek a hipotézisnek csak arányszámai vannak:

Ha futottál már busz után, akkor biztosan tudsz rántottát készíteni

Ha futottál már a ház körül, akkor biztosan készítettél már sült krumplit

Ha futottál már kutyával ( előle, vagy vele ez most nem számít ), akkor biztosan tudsz készíteni spanyol omlettet ( esetleg erről később, akit érdekel )

Ha futottál már szigetkört ( lehet a Margitszigeten, de beleszámít a sziget feszteken a mobil Wc-k és a bárpultok, kifőzdék közötti távolság is , illetve ha fent leírt kategóriákban többször is indultál, azok összeadódnak), akkor biztosan tudsz készíteni konyakágyban párolt kacsamáj pástétomot, ráadásul rávilágítunk egy a davincsi kódhoz hasonló rejtjeles üzenetre is a készítése közben

nem hiszed, na nézz vissza később...

 

 

 

0 Tovább

nemnagykunszt

blogavatar

Ez egy olyan "gasztroblog", ahol elmondom, hogy főzni mindenki tud, azaz nemnagykunszt

Utolsó kommentek