Olasz kutatók titokzatos tekercsek nyomára bukkantak egy réges-régen elhagyott sajtgyár pincéjében. A tekercsek származását valamikor az 1400-1500-as évekre datálják, így könnyen lehet, hogy a tekercsek a híres tudós, kutató és festő, Leonárdódávincsi egy elfeledett művét rejtik. A kapcsolataim révén sikerült másolatokat szereznem, melyet hosszas kutatómunka után asziszem meg is fejtettem. Nagyon régóta dolgozom már rajta, mert a megfejtéshez szükség volt egy kódrendszer kialakítására. Íme, a mű első sora :

screkettjaS: tpeceR

Miután sikerült rájönnöm a titok nyitjára, utána már gyerekjáték volt. A kezdő lökést a megfejtéshez egy másik gasztroblogon olvastam, ezúton is köszönet érte.

A művet lefordítottam Nektek, és itt-ott át is írtam, hogy érthető legyen, mert a nyelvezete nagyon régies volt. Ebben a modern fordításban teljesen korhű lett.

„Az elkészítéshez szükséged van 50 dkg eidami sajtra, ha ez nincs, akkor az apátok trappistája is jó. Kell még 80-100 g vékonyra szeletelt alpoki fekete erdei, vagy a spanyolok serrano sonkája, valamint 80 g selyemsonka is. Azt hiszem, ezt magyarok csinálják, valami különös henger alakú állatból. Kapj elő 3 tojást. Ha a madaras teszkóban vetted, ahol a tojásokat génmanipulált velencei galambok tojják, akkor 4 db-bal dolgozz. A tojásokat forrásban lévő sós vízben főzd 10 percen keresztül, majd engedj rájuk hideg vizet. A vizet többször cseréld ki rajtuk, míg ki nem hűlnek, hogy a héjuk könnyen lejöjjön. Kockázz apróra egy fél vöröshagymát, és 1 szál újhagymát, vagy egy kisebb póréhagyma is megteszi. A megfőtt tojásokat tisztítsd meg és krumplinyomóval (ezt már feltaláltam) törd össze alaposan. Sózd, borsozd, és keverd bele a felkockázott hagymákat, adj hozzá 10 dkg teavajat, ezt is törd össze rendesen. Kanalazz bele 2 evőkanál tejfölt, majd ismét alaposan keverd őket el.  Fogj 7-8 levél friss bazsalikomot, 1 szál petrezselymet, aprítsd fel késsel, és szórd bele a masszába. Dobj bele 2 db kockasajtot, majd ezt követően még egyszer alaposan keverd el, esetleg ha szükséges, akkor villával a még darabos részeket törd össze. Kóstold meg és sózd, borsozd ismét, ha szükséges. Ezzel a töltelék kész, tedd be a kamrába a jégre (te nyugodtan tedd be a hűtőbe, ne szórakozz vele kint a mínusz 10 fokban) 1 órára.

Közben kockázd fel 2-3 cm-es darabokra az eidami sajtot, majd egy lapos jénai edényben tedd be a mikroba. (na, itt Leonárdó egy furcsa szerkezetet említ, amit nem tudtam beazonosítani, de sztem a mikróra gondolt az öreg). Ne maximumra állítsd. Kb ¾ erősségre van szükség, ami olyan 600-700 watt lehet. (Namost, ebből is látszik, hogy Leonárdó mekkora koponya volt, mert ugye Dzsémsz Watt 200-250 évvel később élt és mégis tudta ezt a watt dolgot, mi? Kemény.)

A mikróban folyamatosan kövesd az eseményeket, és 1-2 percenként vedd ki a sajtot, keverd meg, aztán tedd vissza. Mindezt addig végezd, amíg krémes, homogén állagú nem lesz. Ez kb. 8-10 perc maximum. Ha kész, akkor vedd ki és 5-6 percig hagyd hűlni, de közben párszor keverd át. Fogj egy nyújtódeszkát és lisztezd meg. Borítsd rá a sajtot, ami ekkorra már úgy néz ki, mintha begyúrt tészta lenne. Hagyd, hogy magától elterüljön, majd fordítsd meg, és ismét lisztezd meg alatta a deszkát. Nagyon könnyen lehet vele dolgozni. Nyújtsd ki 2-3 mm-es vastagságúra, nagyjából téglalap alakúra. Fogd a szeletelt fekete erdei sonkát és szépen fektesd le egyesével a kinyújtott sajt egyik felére, majd a selyemsonkát a másik felére. Így a kétféle sonkával az egészet teljesen befedted. Most vedd ki a hűtőből a masszát és egyenletesen oszlasd el a sonka tetején, de a szélétől kb. 2 cm-t hagyj el körben. Ezzel végeztünk is.

A téglalap szélesebbik szélénél fogva óvatosan, lassan, szorosan tekerd fel az egészet.

Az elkészült tekercset tedd át egy megfelelő nagyságú tálcára, vagy vágódeszkára, és tedd vissza a hűtőbe 2-3 órára. Akkor jársz a legjobban, ha ezt még reggel elkészíted, de csak este fogyasztod, mert minél többet áll, annál jobban kijönnek az ízei. Kész. Vágd fel 0,5 cm-es szeletekre, de mindig csak annyit, amennyi egyszerre elfogy.

a tekercs

Na, megyek, mert meguntam, inkább építek egy helikoptert.”

Eddig az írás. Remélem érthető volt.